Annak, hogy az adott személy egyedülálló vagy sem, mind a munkajogi, mind pedig a társadalombiztosításhoz kapcsolódó kötelezettségek, de különösen ellátások szempontjából meghatározó jelentősége van. Noha szigorúan magánszférába tartozó tényről van szó, de adott élethelyzetben erről nyilatkozni, sőt nem egyszer ezt utólagosan bizonyítani kell.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 66. § (5) bekezdése értelmében, ha a gyermekét egyedül nevelő apa szülési, vagy a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot nem vesz igénybe, munkaviszonya felmondással a gyermek hároméves koráig a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból csak abban az esetben szüntethető meg, ha a munkáltatónál nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, illetve a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja.

A 133. szakasz (5) bekezdése értelmében a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló számára - gyermeke hároméves korától négyéves koráig rendkívüli munkaidő vagy készenlét - baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása esetét kivéve - csak hozzájárulásával rendelhető el. 

E jogszabály alkalmazásában a 294. § i) pontja szerint gyermekét az minősül gyermekét egyedül nevelőnek, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa.

A családok támogatásáról szóló 1997. évi LXXXIV. (Cst.) törvény 4. § a) pontja, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. (Eb. törvény) /C. § (1) bekezdés pontja szinte szóról szóra ugyanezt a személyi kört tekinti egyedülállónak. 

Ugyanakkor mindkettő külön rendelkezéssel – az igénylő, illetve társa speciális élethelyzetét alapul véve – bővíti az egyedül állóság lehetséges eseteit. 

Így a Cst, 12. § (3) bekezdése értelmében a családi pótlék összegének…