A Tbj. (2019. évi CXXII.) törvény 1. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a társadalombiztosításban való részvétel a törvényben meghatározott szabályok szerint kötelező.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az a személy, aki biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt létesít Magyarországon az – figyelembe véve természetesen a Tbj. ezzel összefüggő további szabályait – járulékfizetésre kötelezett.

Vonatkozik ez a szabály azon harmadik országbeli (tehát nem EGT és szociálpolitikai vagy szociális biztonsági egyezménnyel nem érintett államok) polgárira is, akik hosszabb vagy rövidebb ideig Magyarországon végeznek munkát és fizetnek járulékot. 

Ők szolgálati időt és nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmet szereznek ugyan, de legtöbbjük mégsem válik jogosulttá nyugdíjra, hiszen ehhez minimum 15 év szolgálati idő lenne szükséges. Így e megfizetett járulék valójában „kárba vész” a számukra és nincs módjuk arra, hogy azt valamilyen formában visszaigényeljék vagy cserében bármilyen nyugdíjbiztosítási szolgáltatásban részesüljenek.

Esetükben ez csak abban az esetben nyer orvoslást, ha időközben az adott állam szociális biztonsági egyezményt létesít hazánkkal, mivel ez alapján a szolgálati idő valamilyen formában figyelemvételre kerül. 

Szintén „elveszítettnek” tekinthető az a járulék, amely nem jogszerűen került az érintett személytől levonásra, illetve bevallásra és megfizetésre és ennek ténye csak az elévülési időt követően – jellemzően a nyugdíjbiztosítási adategyeztetéssel vagy a nyugdíjigény elbírálásával összefüggő ellenőrzési eljárás során – kerül napvilágra. 

Az említett ellenőrzési eljárás azt a célt szolgálja, hogy a nyugdíjbiztosítási nyilvántartás hiányos vagy ellentmondásos adatit tisztázza. 

Gyakori eset, hogy ennek kapcsán olyan megállapítást tesz a hatóság, hogy az érintett biztosítási kötelezettsége nem állt fenn és a járulékfizetés nem jogszerűen történt. Ez leggyakrabban a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyokkal összefüggésben fordul elő, de nem ritka az sem, hogy – helytelenül – főállású…