Munkaidőről csak a munkaviszonyban álló dolgozó kapcsán beszélhetünk, hiszen az egyéb jogviszonyokban e fogalom nem nagyon értelmezhető. Például egy egyéni vagy társas vállalkozónak nincs munkaideje.

Ennek ellenére a munkaidőhöz kapcsolódóan a társadalombiztosítási kötelezettségekkel, illetve ellátásokkal (ideértve a szociális és családtámogatási ellátásokat is) összefüggő jogszabályok számos utalást tartalmaznak. 

Mielőtt ezekre térnénk, tisztázzuk a munkaidő fogalmát. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 86. § (1) bekezdése értelmében munkaidőnek 86. § (1) a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama minősül. 

A 88. szakasz előírásai alapján a napi munkaidő a felek által megállapított teljes- vagy részmunkaidő; a heti munkaidő minden esetben ennek ötszöröse. A napi munkaidő adja meg azt a munkaidő mértéket, amelyet rendes munkaidőként be lehet osztani a munkanapokra; vagyis azt, hogy a munkavállaló mennyit köteles rendes munkaidőben dolgozni.

Főszabály szerint teljes napi munkaidő napi nyolc óra.

Ugyanakkor a biztosítási kötelezettség szempontjából a munkaidőnek érdemi jelentősége nincs. A heti 5 órás munkaviszonyban álló dolgozóra éppen úgy kiterjed a biztosítás, mint a teljes munkaidőben munkát végzőre. Sőt biztosításban töltött idő tekintetében nincs jelentősége a napi munkaidőnek: ha a biztosítási jogviszony fennáll, akkor annak minden napja biztosításban töltött időnek minősül. 

Például, egy heti 1 órás munkaidővel létesített munkaviszony esetén is folyamatosan fennáll a biztosítási jogviszony, és az érintett a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultságot szerezhet: így a nyugdíjjogosultsághoz teljes, tehát 1 biztosításban töltött nap alatt 1 nap szolgálati időt és a – a nők 40 éves…