A Kiva (2012. évi CXLVII.) törvény szerinti kisvállalati adó alanya a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól mentesül ugyan, ám a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség meghatározása a többi foglalkoztatóval megegyező módon terheli. Sőt, a járulékalap pontos meghatározása előfeltétele a KIVA alap helyes meghatározásának is. 

A jogszabály 20. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a kisvállalati adóalap megállapításánál növelő tételeként kell figyelembe venni a személyi jellegű kifizetéseket.

E szabály alkalmazásában személyi jellegű kifizetésnek a 20. § (2) bekezdése értelmében

• azon személyi jellegű ráfordítás, amely a Tbj. szerint járulékalapot képez az adóévben (míg tag esetén a Tbj. 4. § 14. pont 14.2. alpontja szerinti minimálbér 112,5%-a, ha a tagra jutó személyi jellegű ráfordítás ennél alacsonyabb, azzal, hogy nem kell figyelembe venni a minimálbér 112,5%-át arra az időszakra, amelyre a tagnak nem keletkezik a Tbj. 39. §-a szerinti járulékalap utáni járulékfizetési kötelezettsége)
• a Szocho. tv. 1. § (4) bekezdés a) pontja szerinti béren kívüli juttatás,
• a Szocho. tv. 1. § (4) bekezdés b) pontja szerinti béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatás

tekintendő.

Tagnak a társas vállalkozó minősül.

Tehát a béren kívüli és a béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes juttatásokon kívül a járulékalapot képező jövedelmeket kell a KIVA alapba beszámítani. 

Fentieken túl figyelmen kívül kell hagyni miniden olyan kifizetést, amely nem képez járulékalapot, legyen szó járulékalapot nem képező jövedelemről (például kártérítés) vagy nem biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján történő kifizetésről. (Például nyugdíjas munkavállaló, biztosítási összeghatárt el nem érő megbízási díjból származó jövedelem.)

Társas vállalkozók esetében viszont a törvény a minimális járulékalapnál…